Az utolsó momentum

A költözés napjának történetét már leírtam itt, gyakorlatilag eseménytelen volt. Azért mindent rögzítettem egy diktafon segítségével...
Míg vártuk a lakatost beszélgettem a végrehajtóval, rá minek is haragudnék, csak a dolgát végezte, s az elmúlt években többször próbált nekem segíteni. A megbízója azonban mégis a nagyhatalmú bank ugyebár...
Azonban volt egy igen érdekes mondata, ami igen-igen bántotta a fülemet.

Kihasználva a kínos csendet, kérdezgettem, hogy melyik oldalon lehet megtalálni az árverés alatti ingatlanokat,sok árverés van-e stb...

Majd váltottunk, szinte hangosan gondolkodtam:

- Még az is lehet, hogy a bank eladja a házat, mégpedig jóval olcsóbban, mint nekem adta volna..

- Igen, még az is lehet- felelte. ( Hm... túlzott magabiztosságot éreztem a mondatban.)
Aztán ő kinézett az ablakon, az udvart fürkészte. A lakást már többször látta...

- Milyen környék ez itt?- kérdezte.

- Jó, nagyon jó- feleltem.
De ugyanebben a pillanatban meg is döbbentem, s amit kigondoltam, ki is mondtam:

- Nehogy már lenyúlja előlem a házamat - mondtam rosszat sejtve...

- Neem, nem akarom megvenni, mondta ő....

Csakhogy valamiért ez a röpke párbeszéd folyton itt motoszkál a fejemben..És nem lennék meglepve, ha ez mégis megtörténne...Magyarország, 2013....:-/